Szerző Téma: Gargaló-Nagy Köves túra  (Megtekintve 10214 alkalommal)

Nem elérhető Bige

  • Újonc
  • *
  • Hozzászólások: 3
    • Profil megtekintése
Gargaló-Nagy Köves túra
« Dátum: 2012. október 08. - 20:04:06 »
Na minden jót mindenkinek! Évek óta dédelgetett álmom volt a Radnaihavasok meglátogatása! Persze ez inkább téli situra formájában érdekelt leginkább. Az nem sikerült, de a múlt hét végén heted magammal összehoztuk. Nem volt egyikünk sem közülünk, talán ez volt benne a szép.Természetesen  készültünk a hegyből, és az sem utolsó szempont hogy mindnyájan gyakorlott túrázók vagyunk. Reggel fél nyolcra érkeztünk Borsafüredre. Itt hagytuk a mikrobuszt egy panzió udvarán, és a piros háromszögön elindultunk a Lóhavasi vizesés felé.Nem tudtuk mikor érünk közel de mivel készültünk vártuk a robajt.
Sajnos innen minden viz le esett már és csak a csontszáraz fehér sziklák meredtek előttünk.Innen elég meredeken kaptattunk az Asztal Réti  nyereg felé. Balról ,jobbról, előttünk út. Jelzés semmi sehol. Az tiszta volt hogy jobbra  de arra is 2 jól kivehető út vezetett. A baloldali lett a jó.A hetedik társunk Budapestről már úton volt felénk, ő sem járt még soha, de a piros háromszöget már tudta. Itt hagytunk neki jeleket kövekből meg irást sebtapaszra, és kőre ragasztva. Aggodalmunk csak az volt hogy ha a vizesésben nem esett a víz akkor itt sem találunk ivóvizet. Hát ez az aggodalom az Asztal rét után megszűnt. Van vízlelő hely jó sok végig a gerinc közelében, nem volt érdemes egy liternél többet vinni magunkkal.
A Gargaló nyeregben hagyva zsákjainkat megmásztuk a Gargalót, majd mire visszatértünk beért a hátramaradt hetedik társunk.A napi norma le volt tudva, sátrat vertünk du. 16 órakor a Lóhavas déli oldalában itt is volt bővizü forrás.
Minden a papír forma szerint történt eddig.Reggel tovább indultunk a felhőkbe burkolózott csúcsok között. A Galac nyeregben még jól láthatók az Árpád védvonal nyomai lőállások, pince, levert vasúti sin cövekek, stb. Tejes csúcsot, Puzdrát kihagyva(mind felhőbe voltak) haladtunk a Források közti nyereg felé és innen a Repedő alatti sátorhelyhez.Ide lesátraztunk kb. du fél öt felé. Meglepő lehet ez a korai táborozás de 7 órakor egyből lezuhan az éjszaka még tiszta időben is! Na de ekkor indult a szél is Vagy ez a sátorhely nagyon rossz, vagy nem tudjuk, de derült égbolt alatt ilyen széllel küzdeni reggelig nem volt könnyű!
Tartalék kötelekkel,túrabotokkal erősitettük sátrainkat többször is az éjszaka folyamán, benntról meg szinte folyamatosan tartottuk. Eltelt. Reggel szép idő várt napsütéssel és széllel mentünk tovább a piros sávon a Rebra nyergen át Kis Bukuly, Nagy Bukulyon keresztül a Nagy Köves avagy a Horthy csúcsra.A csúcs alatti nyeregben találkoztunk az első emberrel és aztán folyamatosan még sokkal(szombat volt)Innen ereszkedtünk alá Borsára érintve a meteo állomást. Még szalagot is kötöztünk a lavina áldozatául esett salgótarjáni leventék '' emlék oszlopjára''Este 6 körül értünk be a ''civilizációba'' Itt 2 áldozat taxival ment a Füredi panzióhoz az autóért míg a többi sörbe ''ölte'' magát!
Summa summárum: vizhiány nincs a hegyen, a jelzés pocsék, régi kopott nagyon kevés kivétellel. Szép időben nincs nehézség mert az ösvény kilóméterekről is látszik. Ködben vagy felhőben eső vagy havazóban bizony gondot jelenthet annak aki először jár. A télről nem is beszélve, itt a jelzőoszlop szinte ismeretlen fogalom. Egy faoszlop alatta a leesett fatáblával a Gargaló nyeregben, a Források közti nyeregben vadiúj információs oszlop, a Rebra nyeregben is, a két sátrazóhely kitáblázva Repedő, Rebra. Az utóbbit sötétben meg nem találod mert félre esik a jelzett úttól.A hegy  az GYÖNYÖRŰŰŰŰ!!!!

Nem elérhető admin

  • Adminisztrátor
  • Törzstag
  • *****
  • Hozzászólások: 162
    • Profil megtekintése
    • www.radnaihavasok.ro
Re:Gargaló-Nagy Köves túra
« Válasz #1 Dátum: 2012. október 09. - 08:04:41 »
Köszi a beszámolót. Annyit fűznék hozzá, hogy a Galac-nyeregben nem az Árpád-vonal maradványait láttátok, hanem az Ányes-bánya drótkötélpályájának nyomait (Borsa felől húzták át a gerinc túlsó oldalára, hogy a bánya ezen belül pontosan hol volt, azt nem tudom). Az Árpád-vonal felrobbantott bunkereit a Radnai-hágóban és a Borsai-hágótól kicsit feljebb észak felé lehet találni.
Budai Péter (admin)

Nem elérhető Ibotz

  • Visszatérő tag
  • **
  • Hozzászólások: 6
    • Profil megtekintése
Re:Gargaló-Nagy Köves túra
« Válasz #2 Dátum: 2017. augusztus 08. - 21:37:11 »
Szervusztok! Mi  fordított irányból jártuk meg: Borsaról a meteorológiai állomásig mentünk majd ott lesátoroztunk (hajnali Budapesti indulás mellé simán belefér). Kemény hűvös szél egész éjszaka rázta a sátort, de reggel napsütésre ébredtünk. Másnapi adag: Köves csúcs, Bukulyok majd a Repedő csúcs alatt sátorozás. (nagyon jó hely, patak + forrás). Itt jegyzem meg, hogy a Tarnita Negoieselor nál menedékhely épült, faházikó, több személy befogadására alkalmas, sajnos belülről nem volt módunk megnézni, forrás a közelben. A Puzdra alatt elhaladva a Tejes nyeregnél a nemlétező kék pont ösvényén leereszkedtünk a volt Puzdrele menedékházhoz (ez jelezve van a Borsai főúton is, kicsit vicces, hogy egy rom úgy van jelezve mint egy működő ház) majd átmásztunk a Cimpoiasa völgybe ahol egy ösvényen beereszkedtünk Borsafüredre szállásunkig. Akinek még van kedve és ideje érdemes az északabbra eső Máramarosi havasokba is tenni egy két túrát, felejthetetlen kilátás adódik a Radnai havasokra.